Diwan Allen George

Kóstolj bele a keleti ízek világába és főzz együtt velem!

Néhány szóban rólam; a főzőbemutatóról

mesterszakács

Diwan Allen George mesterszakács vagyok. Pakisztáni család gyermekeként, Kuvaitban születtem, majd 1998-ban orvostanhallgatóként érkeztem Magyarországra.

Később üzleti pályára léptem, így 2001 decemberében megnyitottam az első éttermemet, mely Diwan-Tandoori néven működött. 2003-ra már a Budapesten élő indiaiak elsőszámú étkezőhelyévé vált.

2004-ben megnyílt a második éttermem, mely Kama Sutraként volt ismerhető, rövid időn belül a legelegánsabb és legtrendibb indiai éttermévé nőtte ki magát.

Lehetőségem volt vezetni a Kashmir éttermet, mely számtalan díjat nyert. A Kashmir-ban szerzett sikereken felbuzdulva Debrecenben is nyitottam egy éttermet, a Kashmir vendéglőt, melyet mai napig a testvérem vezet.

Szakmai fejlődésem érdekében, valamint az indiai ételek iránti szenvedélyem miatt Londonba költöztem, ahol Atul Kochhar-Benares Mayfair éttermében dolgoztam és tanultam. Atul volt az első indiai séf, aki 2001-ben elnyerte a Michelin csillagot.Kint tartózkodásom során részese lehettem az „Egy falat India” című könyv magyarországi megjelenésének is.

Miután egyre több tapasztalatot szereztem Londonban, visszatértem Budapestre és itt szeretném megosztani tudásomat és szeretetem átadni az indiai ételekkel kapcsolatos főzőbemutatók és degusztációs vacsorák keretében.

Látogassatok el családdal, barátokkal vagy ismerősökkel és közelebbről is ismerjétek meg az indiai konyha csodáit, ízvilágát. Főzzünk együtt egy igazi, hamisítatlan indiai ételt!

Mi történik egy főzőbemutatón?

Indiai főzőtanfolyam! Kóstolj bele a keleti ízek világába és főzz együtt Allen Diwannal! Tudj meg róla többet!